Magyar nyelvű kézikönyvek és szakcikkek az adatok grafikus ábrázolásának módszeréről 1990-ig

Sajnos csak pár, ma már alig beszerezhető, kis igényű könyv és néhány szakcikk jelent meg magyarul a témában.

Negyvenöt éve, 1975-ben jelent meg az utolsó magyar nyelvű módszertani kézikönyv(ecske) az adatok grafikus ábrázolásáról a térképész Klinghammer Istvántól. Előtte sem sok. Azért tartom fontosnak összegyűjteni, hogy magyar nyelven mi volt elérhető 1990 előtt a vizualizációkat készítő szakemberek számára, mivel ebből is lehet következtetni arra, hogy milyen tudáskészletből dolgozhattak és milyen ábrázolási típusok, milyen minőségben terjedhettek el Magyarországon. Természetesen ettől még a szakemberek hozzáférhettek angol, francia vagy német nyelvű szakkönyvekhez, mint ahogy Klinghammer is használta Jacques Bertin francia térképész óriási hatású 1967-es Sémilogie Graphique munkáját. Van továbbá még egy ok, ami miatt összegyűjtöttem ezeket a munkákat, mégpedig az, hogy az információábrázolások történetével foglalkozó újhullámos nemzetközi kutatások egyik érdekes mellékszála a régi módszertani szakkönyvek iránti rajongás is.

Mindenesetre olyan nagyívű, igényes kivitelezésű kézikönyvekhez hasonló, mint Bertiné, vagy az amerikai Willard C. Brinton 1914-ben megjelent, 1939-ben jelentősen és színesre átdolgozott fantasztikus Graphic Presentationje, Carl Karsten 1925-ös, közel nyolcszáz oldalas Charts and Graphs munkája, vagy később a matematikus-statisztikus John W. Tukey 1977 Exploratory Data Analysis könyve, amelyben már animált és interaktív ábrázolásokkal és interfészekkel is foglalkozott, vagy a statisztikus Edward R. Tufte sokak által rajongott The Visual Display of Quantitative Information 1983-as könyve nálunk nem jelent meg magyar nyelven. Sajnos ezek fordítása sem, ahogy a hazai statisztikai szakirodalomban még könyvismertetés szintjén sem jelentek meg 1990 előtt, és azóta is csak ritkán hivatkoztak rájuk. Az utóbbi húsz év módszertani termése pedig teljesen hiányzik a hazai statisztikai és grafikai szakirodalomból.

Ezek a könyvek nem csupán az ábrázolások kategóriáit és típusait ismertetik, hanem azt is, hogy mire valók az egyes ábrázolások, hogyan kell őket olvasni, melyek az alkalmazási területei, vagy milyen a helytelen, manipulatív ábrázolás. Emellett foglalkoznak percepcióelmélettel, színelmélettel, illetve tágabb értelemben a grafikus ábrázolás kultúrára gyakorolt hatásával.

Alapvetően három típusú munkában találkozhatunk módszertannal.

1. Önálló módszertani szakkönyvekben, amelyekből mindössze öt jelent meg. Kivitelezésük minősége, terjedelmük jelentősen elmarad a korabeli nyugati módszertani szakkönyvekétől.
2. Statisztikai tankönyvek fejezeteként. Ezek a tankönyvek a második világháború után terjedtek el, két-három évente jelentek meg újak és azok átdolgozott kiadásai. A grafikus ábrázolásról szóló részek ugyanazt az alapsémát követik, alapvetően nem sokban különböznek egymástól.
3. Folyóiratcikkekben. A cikkek általában egy-egy módszerre fókuszálnak, és az azokban rejlő lehetőségeket, valamint azok határait mutatják be. Soknál jellemző a kurrens nemzetközi szakirodalom ismeretének, vagy a rájuk való hivatkozás hiánya.

Az alábbiakban időrendben ismertetem a megjelent műveket.

1875 Kronológiailag az első magyar nyelven megjelent módszertani ismertetés Keleti Károly (1833–1892), a Központi Statisztikai Hivatal elődjének, a Királyi Magyar Statisztikai Hivatal első elnökének 1875-ös A gyakorlati statistika kézikönyve művében jelent meg (Keleti 1875: 46–53). Ez mindössze három évvel későbbi, mint az első módszertani leírás, a német statisztikus, a berlini hivatal vezetője, Hermann Schwabe Theorie der graphische Darstellungen című jelentése, amelyet az 1872-es Szentpétervári Statisztikai Kongresszusra készített a lehetséges módszerekről. Georg von Mayr német statisztikus a kongresszusra a térképi módszerekről írt. (Palsky 1999). Keleti az ábrázolásokat rajzmódszernek, illetve grafikai képletnek nevezi és három alcsoportot, a diagrammódszert, a kartogrammódszert (statisztikai térkép) és a rajzolt alakmódszert (képi statisztika) ismertet Georg von Mayr a következő évi, 1876-os IX. Budapesti Statisztikai Kongresszus számára írt jelentése alapján. Keleti bizonyos megkötések mellett is visszafogottan fogalmaz a diagrammokkal kapcsolatban, óv a képalakok „aberratiójától”, a képi módszer (az alaklatok méretének arányosítása) iránt „nem viseltet nagy tisztelettel”, de a kartogrammokat „különbnek” és „valóságos haladásnak” tartja (Keleti 1875: 50–51). Érdemben kizárólag az utóbbival foglalkozik.

1881 A következő munka Georg von Mayr 1877-ben kiadott Die Gesetzmäßigkeit im Gesellschaftsleben tanulmánykötetének fordítása volt. A mű A Társadalmi élet törvényszerűsége — statisztikai tanulmányok címmel jött ki magyarul 1881-ben, és a Magyar Tudományos Akadémia adta ki. A korabeli szokásokhoz híven von Mayr nevét is magyarosították Mayr Györgyre. Sajnos nem derül ki, ki fordította a könyvet, pedig előszót is írt a kötethez. Mayr kötetének VI., A statisztikai előadás eszközei című fejezete (69–90. oldal) foglalkozik az ábrázolások típusaival, köztük a vonaldiagrammal, oszlopdiagrammal, osztott síkdiagrammal (Ben Shneiderman fastruktúrájának előzménye), a radardiagrammal, a többszögű síkdiagrammal (rózsadiagram) és a szalagos kartogrammal térképeken. Mayr mindegyiknél leírja, hogy mikor és mire hasznosak, ahogy azt is, hogy mely variánsaikat nem ajánlja és mikor lehetnek pontatlanok.

Néhány módszertani oldal von Mayr könyvéből

1894 A Pallas Nagy Lexikonában (8. kötet) külön szócikket kap a grafikon és a grafikus statisztikai ábra, kép nélkül. A szócikk hivatkozik von Mayr, az olasz Luigi Perozzo és az angol Francis Galton módszertani munkáira. Az 1904-ben megjelent pótkötetben (17. kötet) a grafikus ábrázolás szócikkhez már három ábrázolást is mellékeltek, két vonaldiagramot és egy korfát. Lényegében ennek a szócikknek az átvétele került be a Révai Nagy Lexikonának első, 1911-es kiadásába is.

1903 Kenéz Béla A statisztika elmélete zsebkönyvében (Budapest: Stampfel Károly Kiadása) hét oldalon (57–63. oldal) keresztül tárgyalja a különféle ábrázolások egy kis részét (vonaldiagram, korrelációs görbe, síkdiagrammok, kartogramok).

1916 Ritka és érdekes munka a Braille-írás szakértő és eszperantista Bánó Miklós Statisztikai ábrázolás izotamin rétegvonalakkal. A statisztikai feldolgozás technikájának újabb grafikus módjai doktori értekezése 1916-ból, amely egyetlen ábrázolástípust mutat be. A könyvnek különös értéket ad, hogy Bánó 1914-ben teljesen elvesztette a látását, így a doktoriját vakon írta meg. Bánó az ötvenhat oldalas, saját kezüleg illusztrált munkát önköltségén adta ki, antikváriumokban beszerezhetetlen, országosan mindössze öt könyvtárban van belőle egy-egy példány, a hazai statisztikai szakirodalom számára teljesen elfeledett. Bánó a felhasznált irodalmaknál említi Brinton Graphic Methods for Presenting Facts könyvét, illetve Georg von Mayr fentebb említett művét, és rossz címadással ugyan, de Emil-Eugen Roeslen Graphisch-statistische Darstellungen 1911-es munkáját is. Ez az egyetlen olyan ábrázolásmódszerről szóló magyar munka, amelyet külföldi folyóiratcikk is idéz. A svéd Sture Nydell statisztikus a Scandinavian Acturial Journal 1924-es kiadásában (36–53. oldal) megjelent rétegvonalas felületi ábrázolásokról szóló tanulmányában Luigi Perozzo egyik legismertebb sztereogramjával együtt említi Bánó módszerét.

Néhány oldal Bánó Miklós könyvéből

1927 Sibelka-Perleberg Artúr: A terméseredmények grafikus ábrázolása. Magyar Statisztikai Szemle, 1927. január, 56–57. o.

1927 Varga István: Statisztikai idő-soroknak ábrázolása és összehasonlítása. Magyar Statisztikai Szemle, 1927. augusztus, 822–826. o.

1930 Dr. Széll Tivadar az Egészségügyi statisztika szakkönyvben (38–46. o.) kilenc oldalon keresztül közöl ábrázolástípusokat, köztük osztott kördiagramot és felületszínezési módszerrel készült térképet.

1943 A Magyar Statisztikai Szemle 1943 decemberi számában jelent meg Lelkes István “A képszerű statisztikai ábrázolás” című cikke (№12., 660–672). Azért emelem ki a folyóiratcikkek közül, mert ez tükröz összefoglaló szemléletet és ez is a legterjedelmesebb mind közül.

Lelkes azzal kezdi a cikket, hogy a grafikonokkal és diagrammokkal szemben a piktogrammatikus, képstatisztikai ábrázolást tudománytalannak és pontatlannak tartják, ugyanakkor a propaganda már a második világháború előtt is előszeretettel alkalmazta ezt a módszert, elsősorban kiállításokon és vásárokon. A szerző alapvetően két képstatisztikai módszert ismertet: az adatot az alakzatok méretével, illetve az alakzatok többszörözésével ábrázoló módszert. Az is világos Lelkes számára, hogy az alakzatok egymáshoz való arányosságát nagyon sokszor rosszul ábrázolják. Érdekes, hogy a tanulmányban egyszer sem írja le sem Michael George Mulhall, a piktogram-módszer kitalálójának, sem a Neurath-házaspár (Otto és Marie) és Gerd Arntz, az Isotype-módszer kitalálóinak a nevét. Ellenben hivatkozik Karsten 1925-ös Charts and Graphs könyvére.

1943 Petrilla Aladár és Johan Béla Közegészségügyi statisztikájának I. része (Magyar Orvosi Könyvkiadó) rendkívül részletesen és alaposan ismerteti az ábrázolási módszereket több mint negyven oldalon (65–108. oldal). A szerzők ismertetik az egyes grafikontípusok szerkesztési módját és felhasználási területét, külön foglalkoznak a hiányzó adatok és a bizonytalanság ábrázolásával. Az általuk felsorolt típusok sokfélék, a konvencionális ábrázolások, mint a vonal-, oszlop- és kördiagram- mellett szerepel benne az osztott négyzet- és a rózsadiagram is.

Módszertani leírások Petrilla és Johan könyvéből

1946 Vagács András: Magyarország vasútsűrűsége és ennek ábrázolási kérdései. Magyar Statisztikai Szemle, 1946/10–12, 114–120. o.

1951 Ebben az évben jelent meg Rejtő György Grafikus módszerek a vállalati ügyvitelben című fekete-fehér kiskönyve, amelyet az Építőipari Lap- és Könyvkiadó Vállalat adott ki 80 oldalon. Ez az egyetlen módszertani könyv, amiről az elmúlt harminc évben egyáltalán megemlékeztek itthon: Minkó Mihály adatvizualizációs szakember írt róla remek cikket “Vizuális tervgazdálkodás — egy úttörő grafikonkészítő összefoglaló munkája és rejtélyes munkássága” címmel (Információs Társadalom, 2012/№1: 119–123. oldal). Minkó a következőképpen értékeli a könyv jelentőségét:

“Rejtő olyan alapossággal és körültekintéssel elemzi a grafikonok használatának lehetőségeit a vállalati ügyvitelben, amelyhez fogható tulajdonképpen azóta sem akadt a magyar grafikontörténetben. Teszi mindezt ráadásul minden szocialista ideológiai sallangtól mentesen, pusztán a tárgyra és a tudás közvetítésére koncentrálva, amivel méltán foglalja el helyét a magyar grafikontörténet úttörői között: az üzleti folyamatok megjelenítésével kapcsolatosan nemhogy Magyarországon, de a Lajtán túl sem található ennyire koherens, korabeli összegzés,” (Minkó: i.m. 119. o).

Rejtő könyve valóban társtalan abban az értelemben, hogy az ábrázolások rendkívüli sokszínűségét mutatja be. Foglalkozik továbbá azzal, hogy a torzítások meddig engedhetők meg, és hogy mit lehet kezdeni az adat/festéksűrűséggel egy grafikonon. Mindezt Tufte előtt harminc évvel! Továbbá kiemelendő az a rész, amelyben Rejtő tanácsokkal látja el a vállalatokat arról, hogy milyen munkakörülményeket és minőségi eszközötek kell biztosítaniuk az ábrázolásokat készítő szakembereknek.

Rejtő könyvének néhány oldala.

1954 A máig megjelent legnagyobb lélegzetvételű kézikönyv egy fordítás, az orosz Leontyíj Alekszejevics Bizov A grafikus ábrázolás módszerei a tervezésben, a statisztikában és a számvitelben című 1954-ben megjelent kétszáz oldalas módszertana, amit a Statisztikai Kiadóvállalat adott ki.

1957 Halász Tibor: A statisztikai viszonyszámok ábrázolása. Magyar Statisztikai Szemle, 1957. december, 1072–1074. o.

1959 I. Teich: Az idősorok ábrázolásának néhány módszertani kérdése. Magyar Statisztikai Szemle, 1959. június, 626–633. o.

1961 Horváth Róbert és Kovacsics József Statisztika egyetemi jegyzetének VI. fejezete (77.–88. oldal) foglalkozik az ábrázolásokkal.

1966 Szabó László Statisztika I. tankönyvének VI. fejezete (103.–119. oldal) mutatja be a grafikus ábrázolásokat.

1974 Kovacsis József Statisztikájának VI. fejezete (63.–88. oldal) huszonöt oldalon tárgyalja a grafikus ábrázolásokat.

1975 A Tömegkommunikációs Kutatóközpont jelentette meg 1975-ben a térképész Klinghammer István Grafikai módszerek — Információs célokat szolgáló tanulmányok szemléltetésére című 80 oldalas (az utolsó tizenöt oldal táblázat), A/5-ös, fekete-fehérben nyomott tűzött füzetét mindössze kétszáz példányban.

A tömörségében is sokrétű könyvecskén érezhető Bertin hatása. Az emberben felötlik, hogy mi lett volna, ha Klinghammernek ugyanakkora terjedelem, a TKK-nak pedig ugyanannyi pénz állt volna a rendelkezésére, mint Bertinnek. Klinghammer elsősorban térképészeti szempontból tárgyalja az ábrázolási módszereket, azok közül viszont a legtöbbet. Máig ez a legteljesebb elméleti és módszertani munka, amely magyar nyelven megjelent. És sajnos az utolsó is. Klinghammer még egyszer bővebben visszatért az ábrázolásokhoz a Papp-Váry Árpáddal közösen jegyzett, imádnivaló Földünk tükre, a térkép című 1983-as könyvükben. Azt is érdemes elolvasni.

Néhány oldal Klinghammer könyvéből

Csak elképzeléseim vannak, hogy 1975 óta miért nem jelent meg magyar nyelvű módszertani kézikönyv az adatok grafikus ábrázolásáról. Professzionális szinten alighanem kevesen foglalkoztak statisztikai ábrák készítésével, akik igen, azok természetesen ismerték a legfontosabb külföldi módszertani könyveket. A mindennapi munkához, a kutatások szemléltetésére, a jelentések, tablók elkészítéséhez nem volt szükség a statisztikai és kartografikus ábrázolások nagyon széles körére. Egy sokrétű, az ábrázolásokat számos szempontból feldolgozó, netán színes magyar kézikönyvre nyilvánvalóan nagyon kis kereslet mutatkozott már akkor is.

Klinghammer könyve a hazai viszonyok között talán korszerű volt a maga idejében, de azóta számos újabb ábrázolási típust találtak ki, emellett a technológia fejlődése magával hozta az animált és az interaktív ábrákat is, amelyek sok esetben egészen más tervezést és használatot kívánnak meg, mint a statikus ábrák. Figyelemre méltó a magyar nyelvű kiadványokban látás- és a színelmélet szinte teljes hiánya, bár eleve mindegyik kézikönyv fekete-fehérben jelent meg. Egyáltalán nem foglalkoznak rendszerelmélettel, megtévesztő ábrázolásokkal, optikai csalódásokkal, és csak részben a félrevezető méretezéssel, torzításokkal. Szintén érdekes, hogy a módszertani írások milyen kevés ábrázolási típust mutatnak be: a tematikus térképek módszerein kívül alig több mint egy tucatot ismertetnek, noha már Brinton is több mint százról számolt be az 1914-es Graphic Methods for Presenting Facts-ben.

Az adatvizualizáció elmúlt tizenöt éves reneszánsza sem termelt ki itthon új magyar nyelvű módszertani kézikönyvet. Az ábrázolásokról szóló rövidebb-hosszabb írások továbbra is kartográfusoktól és statisztikusoktól jelennek meg, esetleg oktatási segédanyagok fejezeteként emelik ki az információábrázolások hasznát az iskolai oktatásban. Ez alapvetően különbözik a nemzetközi színtéren bekövetkezett fordulattól: ezt a terepet az elmúlt tizenöt évben átvették a statisztikában jártas tervezőgrafikusok, újságírók, médiadizájnerek, data science szakemberek. Viszont ma már nincs információszűkösség. Az internet tele van ingyenesen elérhető, főként angol nyelvű módszertani leírással. Ha valaki nem is engedheti meg magának, hogy beszerezzen egyet az évente megjelenő féltucat új szakkönyvből, az az interneten így is ki tudja elégíteni az érdeklődését és a kíváncsiságát. Ebben a cikkben pedig leírtam, hogy mely könyvek találhatók meg a hazai könyvtárakban.

Köszönöm Minkó Misinek, hogy kölcsönadta a Rejtő-könyvet, és Galambosi Eszternek a Bánó Miklós-könyvet.